Lakhatási támogatást kaphatnak október elsejétől azok, akiket a munkaügyi kirendeltség legalább három hónapja álláskeresőként tart nyilván, és állandó lakóhelyüktől távol vállalnak munkát.

Felemás nyarat zártak a fővárosi vendéglátóhelyek. A hazai kereslet visszaesését nagyjából kiegyenlítette a fapados légitársaságokkal érkező turisták tömege.

gyógyturizmusAz elmúlt öt évben csaknem 90 milliárd forint támogatást kapott 220, az egészségipart, ezen belül a gyógyturizmust érintő projekt; a Gyógyító Magyarország program létjogosultságát bizonyítja, hogy tavaly közel kétmillió külföldi vendég érkezett az országba kifejezetten gyógyturisztikai céllal. Ezt írta a Világgazdaság pénteken.
Marina-part, Budapest, most is épülnek új lakások ezen a környéken

Marina AngyalföldönSzázlakásos önkormányzati bérház épül jövőre a XIII. kerületben és folytatódik a Pozsonyi út felújítása is. Erről beszélt Tóth József polgármester.

Jó minőségű, de kevesebb szőlő termett idén Veszprém megye négy történelmi borvidékén, a termésátlagok mindenhol elmaradnak a tavalyitól. Ezt mondták az MTI érdeklődésére a hegybírók és hegyközségi tanácsok elnökei.

Golf tükörAz indiai tulajdonú SMR-csoport mosonszolnoki gyárában készülnek a Volkswagen Golf hetedik szériájának visszapillantó tükrei. Ezt írta csütörtöki számában a Kisalföld.

E.ONMiközben az E.Onnak sikerült a földgáz importárát csökkentenie, a földgáz árát befolyásoló szinte minden más tényező rosszabbul alakult az elmúlt egy évben. Ezt írta a Világgazdaság.