A jövő év első felében Moszkvában, Pekingben, és a szaúdi fővárosban, Rijádban nyílik magyar kereskedőház , mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára pénteken egy budapesti konferencián.

hitelkártyákLelassult a hitelkártyák számának csökkenése az első félévben, a fizetési forgalom pedig emelkedett, a piac éledezésére utal az is, hogy új, illetve akciós konstrukciók jelentek meg a kínálatban. Ezt írja a Világgazdaság.

A kínai ipar fejlődése a magyar vállalkozók előtt is üzleti lehetőségeket nyit, amiben Hongkongnak is nagy szerepe lehet - hangzott el a Hongkongi Kereskedelemfejlesztési Tanács (HKTDC) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közös szervezésében a héten Budapesten rendezett üzleti szemináriumon.

Decemberben többet költenek napi fogyasztási cikkekre a háztartások, mint az év többi hónapjában, ám ez a különbség évről évre kisebb a GfK Hungária piackutató intézet adatai szerint.

Kérdőjelek Londoni elemzői vélemények szerint a piac nem várta a Standard & Poor'snál péntek este bejelentett magyar osztályzatrontást, amely a makroszámok alapján - és főleg más országok mutatóival összevetve - "nehezen igazolható".

igen kezekbenLezárult a száznegyvenöt hallássérült fiatal munkaerő-piaci elhelyezkedését segítő, négy éve megkezdett Ráhangolás program.

Még decemberben elutalják az egészségügyi béremelésekből kimaradóknak a pótlólagos fizetésnövekményt. Ezt írta keddi számában pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Népszabadság.

A javítási költségekben szereplő áfa felének visszaigényelhetősége, illetve a kötelező biztosítás alapján fizetendő javítási díj számlához kötése, a legális szervizekbe tereli az autósokat, ezért üdvözli a szabályok ilyen változását az MTI-hez eljuttatott közös közleményében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete és a szervizeket tömörítő Autós Nagykoalíció.

Erste BankA takarékszövetkezetek több mint 800 pénzkiadó automatájából az Erste Bank készpénzfelvételi díjaival megegyezően vehetnek fel pénzt a bank ügyfelei, erről írt alá együttműködési megállapodást az Erste Bank Hungary Zrt. és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.