A franciaországi Cadarache-ban épül a világ első kísérleti fúziós erőműve, az ITER. Az építkezés jelenleg körülbelül 60 százalékos készültségű, a nemzetközi projekt résztvevői magyar közreműködéssel azon dolgoznak, hogy energiát lehessen előállítani a Nap energiatermelését modellező technológiával. Erre a fizikusok szerint a század második felében kerülhet sor.

Akár 20 évvel is kitolhatja a menopauza kezdetét egy úttörő brit beavatkozás, amely elsősorban a súlyos egészségi problémákkal küzdő nőknek jelenthet segítséget.
Bódis József, az Emberi Erõforrások Minisztériuma (Emmi) oktatásért felelõs államtitkára beszél az ötnapos nemzetközi fizikaoktatási konferencia záróülésén a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem K épületében 2019. július 5-én. Mellette Józsa János, az egyetem rektora, fotó: Kovács Attila/MTI

Ezt hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára pénteken Budapesten.
A kékfestés hagyománya felkerült Az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára 2018-ban, fotó: szellemikulturalisorokseg.hu

Erről tanácskoztak pénteken Európa-ügyi miniszterek és kulturális miniszterek Párizsban, az eseményen Magyarországot Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkára képviselte.
a hóvirág is veszélyeztetett faj

Folytatódik a Pilisi Parkerdő ritka vagy veszélyeztetett növényfajok megmaradását segítő programja, amelynek során a szakemberek a gyűjteményes kertekben szaporított növényeket több lépésben telepítik vissza eredeti élőhelyükre.
fotó: pixabay.com

A nyelven élő baktériumok elemzése segítheti a hasnyálmirigyrák korai diagnózisát egy új tanulmány szerint.