A tatai Eötvös József Gimnáziumban 255 millió forintos költséggel kialakítanak egy természettudományi laboratóriumot, amelyben a környék általános iskolái is gyakorlati időt kapnak kísérletek elvégzésére. Ezt mondta el a gimnázium igazgatóhelyettese az MTI-nek.

Összesen több száz millió jüanjába, vagyis átszámolva több tízmilliárd forintjába került a légszennyezés elleni védekezés idén a kínai lakosságnak. Ez derül ki a legnagyobb internetes áruház, a Taobao most közzétett statisztikáiból.

Sátorkőpusztai-barlangEddig nem látott ásványokat és képződményeket mutatja be december 14-i szervezett túráján a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE).

A magyarországi vállalatok 62 százaléka kiemelten foglalkozik a környezeti felelősségvállalással a hét fenntarthatósági fókuszterület közül, miközben a teljes körű átláthatóság csak 26 százalékuknál kap elegendő figyelmet a napi működés során.

A klímaváltozás hatásait vizsgáló, elemző konzorciumot hozott létre három felsőoktatási intézmény és egy akadémiai kutatócsoport.