Különdíjat kapott Pécs a Megújuló Energiaforrások Bajnokságán, a város az elismerést a megújuló energia hasznosításával összefüggő fejlesztéseknek és a fenntartható energiagazdálkodás iránti elkötelezettségének köszönheti.

Évről évre nő Magyarországon a szelektíven gyűjtött italos kartondobozok aránya, tavaly elérte a 22 százalékot az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés számításai szerint.

Okostelefonon és táblagépen működő mobilalkalmazást fejlesztett ki a Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt.

A Fejér megyei Pusztaszabolcs lett a Föld Órája Fővárosa 2014-ben, így a Természetvédelmi Világalap magyarországi szervezete ünnepélyesen átadta a címet a város önkormányzatának, a Föld Órájáért kampányoló Tiszta Utak Élő Táj Egyesületnek.

Több mint egymilliárd forintos, szinte teljes egészében uniós forrásból finanszírozott épületenergetikai projekt zárult le a győri Széchenyi István Egyetemen. Az intézmény területének mintegy felét adó két épület nyílászáróinak cseréje és szigetelése mellett napelemparkot is kiépítettek.

Évek óta csökken a hazai gáz- és áramfogyasztás, tavaly mintegy 25 százalékkal kevesebb gázt használt fel az ország, mint 2010-ben, de villamos energiából is 3 százalékkal kevesebb fogyott a négy évvel korábbinál. Ez derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adataiból.

A PwC legfrissebb tanulmánya szerint 2023-ra 52 000 elektromos gépjármű közlekedhet majd a magyar utakon, két évvel ezelőtt még csak 45 000-rel számolt a nemzetközi tanácsadó cég. Ezt írta a Népszabadság.