fotó: Földi Imre/MTIA kormány bízik benne, hogy még az idén folytatódhatnak a hiteltárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal. Ezt mondta Varga Mihály tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a Heti Válasz Kiadó, a Századvég Alapítvány és a Széll Kálmán Alapítvány budapesti konferencián kedden.

Z. Kárpát DánielA Jobboldali Ellenzéki párt olyan "jövővédelmi csomagot" dolgoz ki, amelyik reményei szerint megállíthatná a fiatalok elvándorlását - mondta hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel. A csomag a felsőoktatás ingyenessé tételéről, állami támogatású bérlakás-építési programról és munkahely-teremtési lépésekről szól.

Az MSZP szerint példátlan, hogy november elején még "se híre, se hamva" a következő évi költségvetésnek, így a büdzsét végül rohamtempóban kell elfogadnia az Országgyűlésnek.

Zaklatásért körözött férfit állítottak elő a méhkeréki határátkelőn.

Minden kérdésben megállapodásra számít az új földtörvény ügyében Orbán Viktor. A miniszterelnök ezt a Fidesz-KDNP-frakció hétfői üléséről távozóban mondta, miután a képviselőcsoport tárgyalt a Ház előtt fekvő földtörvényjavaslatról.