Lázár Jánosfotó: Kovács Tamás/MTIVállalhatatlannak minősítette a Kúria Magyar László tényleges életfogytiglani ügyében hozott döntését a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A Párbeszéd Magyarországért véleménye szerint a kormány 22 milliárd forintért egy olyan kerítést akar húzni a magyar-szerb határon, ami csak a gyűlöletkeltést szolgálja.

Harrach Péter szerint Európa rövidesen nem lesz Európa, ha a távoli országokból érkezők bevándorlása folytatódik. A KDNP-s politikus kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában bírálta az unió bevándorlással kapcsolatos politikáját.

Fotó: Soós Lajos/MTIÖtvenhét év után is főhajtást érdemel Nagy Imre egykori miniszterelnök példája, aki a forradalom hatására még élete árán is hazáját és nemzetét választotta. Ezt hangsúlyozta Gulyás Gergely (Fidesz) kedden Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének emléknapján a mártír miniszterelnök budapesti szobránál.

Fotó: Soós Lajos/MTIAz Együtt szerint Nagy Imre a Nyugatot választotta, és saját életútjának értékelésével felismerte, hogy Keleten nincs jövője Magyarországnak. Ezt mondta Szigetvári Viktor pártelnök kedden Budapesten, az egykori miniszterelnök és mártírtársai kivégzésének 57. és újratemetésének 26. évfordulóján.

A Fidesz-frakció szerint Gyurcsány Ferenc, miközben a külhoni magyarok ellen uszító kampányt folytatott, a megélhetési bevándorlókat tárt karokkal várja.

A magyar családoknak biztos egzisztenciára van szükségük, ehhez a Fidesznek távoznia kell. Ugyanakkor reményt - az MSZP-vel ellentétben - csak a Jobbik képes kínálni.