határőrségTizenhét pakisztáni migránst és egy magyar embercsempészt fogtak el hétfő hajnalban, egy közúti ellenőrzés során a rendőrök Fertőd közelében. Erről tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Szobrot állítottak Mindszenty József bíborosnak Szentesen, Lantos Györgyi és Máté István csongrádi művészházaspár alkotását a Szent Anna-templom kertjében avatták föl vasárnap.

Egy bűncselekmény előkészületei közben fogta el a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint sorozatban több betörést is elkövetett Szegeden az elmúlt hetekben.

Új szabadalom alapján fejlesztettek víztisztítót, arzénmentesítőt a Honvédelmi Minisztérium (HM) cégei; az újítások között van a szélsőséges körülmények között bevethető busz is.

Elfogtak egy afgán embercsempészt a magyar határrendészek Hegyeshalomnál, a férfi három honfitársát próbálta illegálisan Ausztriába juttatni - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese pénteken az MTI-vel.

Elfogtak a rendőrök egy fővárosi panzióban két férfit, akik folyamatosan zsaroltak, fegyverrel fenyegettek egy vállalkozót - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.