A Concentus Musicus Wien és a Purcell Kórus előadásában hallható újév napján két alkalommal Joseph Haydn A teremtés című alkotása Fischer Ádám vezényletével a budapesti Müpában.

A Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei is nagy feladatot kaptak a Diótörőben, amit Harangozó Gyula rendezett a saját koreografájával, amelyet az Budapesti Operettszínházban tűzött műsorra.
fotó: pixabay.com

Jézus Krisztus születésére emlékezik karácsonykor a keresztény világ, a nem keresztények pedig a szeretet ünnepét ülik.

A II. Richárd című darab bemutatójával folytatódik december 21-én, szombaton a Vígszínház Shakespeare-sorozata, Vecsei H. Miklós főszereplésével.

Emlékhely és kiállítás nyílt a magyar felvilágosodás legnagyobb költője, Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) tiszteletére Csurgón szerdán.
fotó: pixabay.com

A filmügyi kormánybiztos szerint Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotása egy nagyon szép film, amely rólunk szól, ennek révén közelebb kerülhetünk magunkhoz és a világ is megismerhet minket.