Hatalmas köztéri alkotás borzolja a kedélyeket Sydneyben: a város főutcájára megálmodott grandiózus acélboltív terveit látva a helyiek egy része a város hírnevét gyarapító alkotásról beszél, míg mások pénzpocsékolásnak tartják a művet.

Elkészült Békéscsabán a gasztroturisztikai CsabaPark, az önkormányzat uniós támogatás segítségével 1,35 milliárd forintból valósította meg a csabai kolbász hagyományait ápoló létesítményt, amelyet az önkormányzat és a kivitelező csütörtökön mutatott be.

A késő lovagkor világával, a Hunyadiak korának harcművészetével, a reneszánsz zenéjével és táncaival ismerkedhetnek azok, akik szombaton ellátogatnak a szegedi Mátyás térre, a ferences kolostor szomszédságába, ahol immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Nándorfehérvári Emléknapokat.

A Beatles kedvenc zenekara volt, több mint 100 millió albumot adott el világszerte, tőlük került a legtöbb dal (36) az amerikai Top 40-es listára. A Beach Boys 53 éve létezik és november 26-án először ad koncertet Magyarországon, a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.

Gianfranco Rosi vezeti az augusztus 6-án nyíló 67. Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál nagyjátékfilmes zsűrijét, a rövid és közepes hosszúságú filmes program díjairól a Rutger Hauer vezette testület dönt majd. Ezt közölték a svájci filmmustra szervezői.

Filmet készít Stronger címmel a Lionsgate filmstúdió Jeff Baumanról, aki a tavalyi bostoni maratonon történt robbantás következében mindét lábát elveszette. Ezt közölte a Variety.com.