A Pál utcai fiúk című előadás próbájával, kulisszajárással, az évad bemutatóiról szóló beszélgetéssel és gyerekprogramokkal várják a közönséget a Vígszínház nyílt napján, a VígNapon vasárnap.

A Demján-csoport üdvözli, hogy felmerült a Múzeumi negyed lehetséges helyszíneként a Nyugati pályaudvar, Podmaniczky utca és Dózsa György út közötti terület.

A József Attila Színház, a Centrál Színház és a Katona József Színház élén a jelenlegi igazgatók folytathatják munkájukat, a Radnóti Miklós Színház vezetői posztját pedig Kováts Adél színművész nyerte el, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai zárt ülésén négy budapesti színház ügyvezető igazgatói pályázatának eredményéről döntött.