orosz választásA hatalom pártja, az Egységes Oroszország a voksok 50,2 százalékát tudhatja magáénak a vasárnapi parlamenti választásokon leadott szavazatok 83,17 százalékának összeszámlálása után. Ezt közölte hétfőn hajnalban az orosz Központi Választási Bizottság. 

SPD kongresszusMagyarországgal is foglalkoztak vasárnap kezdődött kongresszusuk első napján a német szociáldemokraták. Erről Kovács László, az MSZP Berlinben tartózkodó és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kongresszusán vendégként részt vevő alelnöke számolt be az MTI-nek. 

színes börtönökSzínek szerint osztályozzák az elítélteket az olaszországi börtönökben, és más eszközökkel is igyekeznek emberségesebbé tenni a gyakran drámai körülmények között raboskodók életét.

CELACLatin-Amerika harminchárom országa létrehozta szombaton a Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségét (CELAC), amelyre úgy tekintenek, mint az Amerikai Államok Szervezetének potenciális riválisára.

zászlókIrak kész közvetíteni a szíriai kormány és Bassár el-Aszad államfő ellenzéke között, hogy segítsen véget vetni a szomszédos országban hosszú hónapok óra dúló erőszaknak. Ezt mondta Núri al-Máliki iraki kormányfő egyik tanácsadója.

BushAz Amnesty International felszólította Zambiát, hogy azonnal tartóztassa le George W. Bush volt amerikai elnököt, akit kínzással vádolnak. Zambia nem engedelmeskedik a szervezetnek.

Vörös-térA Moszkvában a várható ellenzéki tiltakozások miatt az orosz hatóságok vasárnap, a parlamenti választások napján, lezárták a Vörös-teret és a mellette lévő Manyezs teret. Közben hackertámadás miatt elérhetetlen a független Echo Moszkvi Rádió. Más orosz internetes kiadvány és szervezet honlapja is lefagyott.

Phillip RösslerPhilipp Rösler német gazdasági miniszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung vasárnapi számában megjelent interjúban ismét megerősítette, hogy a jelenlegi német kormány nem fogadja el a közös eurókötvények kibocsátását az euróövezetben a pénzügyi kockázatok kiegyenlítésére.

ClintonAz amerikai külügyminiszter az Egyesült Államok együttérzésének adott hangot a pakisztáni miniszterelnökkel szombaton folytatott megbeszélésen a NATO egyik légicsapásában meghalt huszonnégy pakisztáni halála miatt.