A Kalózpárttól a Demokratikus Ateistákig több száz politikai formáció indul a február 24-i olaszországi választásokon. Ez derült ki pénteken Rómában, miután megkezdődött az induló erők nevének és logójának bejegyzése.

Folytatni kell a stabilizációt és az egyensúlyteremtést, mert a kedvező hangulat könnyen megváltozhat. Ezt mondta Olli Rehn pénteken egy brüsszeli sajtóreggelin, ahol annak a reményének is hangot adott, hogy 2013 kevésbé mozgalmas és unalmasabb esztendő lesz, mint az előző.

Tízmillió dollárt ajánlott föl az amerikai külügyminisztérium helyi idő szerint kedden annak, aki olyan értesüléssel szolgál, amely alapján elfogják egy amerikai diplomata két szudáni gyilkosát.

A száznegyven karakteres mikroblog lett az olasz választási kampány új kommunikációs eszköze, bár a legtöbb szavazatot Itáliában továbbra is a televízió képernyőin keresztül lehet szerezni.

Megmenekült az a három olasz és egy ukrán tengerész, akit Nigéria partjainál karácsony előtt fegyveres kalózok ejtettek foglyul. A hírt szerdán jelentette be Rómában Giulio Terzi olasz külügyminiszter.