Hugo ChavezTovábbra is Hugo Chávez elnök irányítja Venezuela ügyeit, szögezte le alelnöke péntek este, beszámolva arról, több mint ötórás kormányülést tartott a kórházban a hét eleje óta Caracasban ápolt Chávez.

Kína wcNégyzetméterenként legfeljebb egy legyet tűrne meg a nyilvános helyek, például pályaudvarok vagy bevásárlóközpontok mellékhelyiségeiben a kínai egészségügyi minisztérium új szabálygyűjteménye, amellyel kapcsolatban a lakosság véleményét is várják a tárca honlapján.

bizalomJelentősen javult a gazdaság kilátásainak megítélése Németországban, az ifo üzleti bizalmi indexe februárban 107,4 pontra emelkedett a januári 104,3 pontról. Ezt közölte pénteken a müncheni gazdaságkutató intézet.

Minden eddiginél több adomány, 3,5 millió forint gyűlt össze a Tiszántúli Református Egyházkerület hatodik jótékonysági bálján Debrecenben. A pénzzel a több mint háromszáz résztvevő és felajánló a fogyatékkal élő kárpátaljai gyerekeket segítette.

Milyen lenne az ideális pápa a harmadik évezred egyháza számára a művelt teológus, de kevéssé kommunikatív XVI. Benedek után? Mindenekelőtt olyan lelkipásztor, aki egyszerűen tud szólni a katolikusokhoz és a nem katolikusokhoz egyaránt. Így vélik szakértők.