iraki fogoly fotó: Jean Marc BouluÖsszesen 14 millió font, azaz csaknem 5 milliárd forintnyi kártérítést fizetett ki Nagy-Britannia olyan irakiaknak, akiket jogtalanul tartottak fogva, illetve megkínoztak a 2003-as iraki hadműveletek után.

Pak Gun Hje nyertElőször lesz női államfője a nemek egyenjogúságában nem éppen élenjáró Dél-Koreának. A szerdán tartott elnökválasztást ugyanis Pak Gun Hje konzervatív jelölt, a néhai Pak Csong Hi diktátor hatvanesztendős lánya nyerte.

Japán jen a kukábanTöbb mint tízmillió jen készpénzt (mintegy 26 millió forint) találtak egy hirosimai szemétfeldolgozóban. Ezt jelentette szerdán az NHK japán televízió.

Szíria "őszintén aggódik", hogy egyes országok vegyi fegyverekhez juttathatják a felkelőket, akik ezek bevetése után azt állítják majd, hogy a fegyvereket a damaszkuszi kormány alkalmazta.

Lemondott hétfőn a nemrég kinevezett egyiptomi főügyész, Talaat Abdalla, miután az ügyészség több száz tagja követelte távozását.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa enyhítette az afganisztáni tálib mozgalom vezetői ellen érvényben lévő utazási korlátozásokat, hogy ezzel is elősegítse a béketárgyalások sikerét.