Martonyi János és Didier BurkhalterMartonyi János külügyminiszter szerint "végtelenül sajnálatos, elfogadhatatlan és elítélendő", hogy az azeri kormány nem tartotta be ígéretét, és kegyelmet adott Ramil Safarovnak; a tárcavezető szerint Svájc segíthet a magyar-örmény kapcsolatokban kialakult feszültség enyhítésében.

Kettőszázhuszonkét millió dollárjába, azaz csaknem 51 milliárd forintjába kerülhettek tavaly Kanadának a "színlelt" magyar menekültek. A hírt a Kanadai Kormányközi Konferencia Titkársága tette közzé honlapján az ország határőrizetének adataira hivatkozva.

Megmenekült a Szíriában augusztus közepén elrabolt három magyar állampolgár. A tervek szerint 3-5 nap múlva térhetnek haza Magyarországra. A jó hírt Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója jelentette be szombaton.

Kovács LászlóAz egykori szocialista külügyminiszter és uniós biztos szerint az Orbán-kormány tevékenysége véget vetett a magyar külpolitika több évtizedes sikertörténetének, s az ország mára példátlanul elszigetelődött az Európai Unióban.

Tiltakozást szerveznek Romániának az államosított egyházi ingatlanok visszaadásával kapcsolatos gyakorlata és a magyar anyanyelvi oktatás elsorvasztási törekvése ellen.

ellenőrzésKellemetlen meglepetés is érheti azokat, akik úgy döntenek, más országban kezdenek új életet és nem jelentkeznek ki itthoni lakóhelyükről. Hiába élnek ugyanis külföldön életvitelszerűen, ha Magyarországon bejelentett lakcímmel rendelkeznek, egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetniük. Ezt írta a Napi Gazdaság szerdán.

magyarországAz idén kilenc határon túli magyar szervezet és személyiség kapta meg a Külhoni Magyarságért Díjat, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár adott át az augusztus 20-i állami ünnepen hétfőn, a Parlament Delegációs termében.