illusztráció

Ugyan van egy zikavírussal fertőzött beteg Ausztriában, a szakértők mégsem tartanak attól, hogy járvány törne ki az országban.

erős emberkékEmelkedéssel kezdődhet a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a dollár kivételével a nemzetközi deviza kereskedelemben.

Többen érezték saját pozíciójukat stabilabbnak a munkahelyükön tavaly az utolsó negyedévben, mint egy évvel korábban, ugyanakkor negyedéves összevetésben kissé pesszimistábbak lettek a munkavállalók.

Balaton-felvidéki Nemzeti ParkNyolcszázezer forintos gyorssegélyt ajánlott fel a Kékkúti Ásványvíz Zrt. a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak, amelynek területén az elmúlt húsz év egyik legsúlyosabb tömeges madárpusztulására derült fény a napokban.

A következő napokban is lehet még párás, ködös az idő, de emellett napsütésre és csapadékra is számítani kell. Melegszik a levegő január utolsó hétvégéjén, a hőmérséklet több helyen a 10 Celsius-fokot is meghaladhatja.