Több mint hetven gramm kábítószert találtak egy helyi férfi autójában a rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.

Indul a Nyitott Balaton programsorozat, amit május 1. és 11. között, az idén második alkalommal szervez meg a Balatoni Regionális TDM Szövetség.

A dollárhoz és a jenhez képest erősödött, az euróval és a frankkal szemben gyengült a forint péntek délelőtt csütörtök estével összevetve.

fotó: kormanyozz.huA milliárdos vagyonok egyszeri, 40 százalékos megadóztatását, legalább kétszázezer forintos minimálbért, nyolcórás munkáért megélhetést biztosító fizetést, a tényleges sztrájkjog visszaállítását, a vasárnapi pihenőnap megadását követelte május elsejei beszédében a Magyar Munkáspárt elnöke.

Az Együtt szerint hét évvel a 2008-as magyar és világgazdasági válság kezdete után a magyar családok rosszabbul élnek, mint akkor, több adót fizetnek és sokaknak munkahely sem jut, ezen változtatni kell.