Nem kerül sor az Európai Unió költségvetésének reformjára, s bár százalékban kifejezve nem fog növekedni a büdzsé, minden tagállam többet fog befizetni a közös kasszába.

Nyílt napot tart az uniós fejlesztésekről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) március 2-án, a program keretében harminc olyan beruházás tekinthető meg, amely az Új Széchenyi Terv keretében, uniós támogatással valósult meg.

A Hargita megyei gazdák a miniszterelnöknek és a mezőgazdasági miniszternek szánt memorandumot készülnek benyújtani, amelyben az adóterhek tervezett megnövelése miatt tiltakoznak.

Szaúd-Arábiába exportál ásványvizet a Szentkirályi, az erről szóló együttműködési megállapodást csütörtökön Budapesten írta alá szaúdi partnerével Tóth Tamás, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. export-import igazgatója.

A tervek szerint az idén a rendelkezésre álló 2007-13-as teljes uniós támogatási keret még fennmaradó részére, összesen 289 milliárd forintra hirdet pályázatokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

A védőmaszkok és a légtisztítók piaca is virágzik a szmogtól szenvedő Kínában, miközben a környezeti helyzet a tőzsdei papírokat is befolyásolja.

Pozitív hatásúnak tartja az euró bevezetését a szlovák lakosság 59 százaléka négy évvel a közös európai pénznem bevezetése után, de csak egyötödük véli úgy, hogy az euró miatt "európaibbá" vált az ország. Ez derült ki a Postová Banka elemzéséből.

A világban az üzemszünet és a beszállítói lánc megszakadását tartják a cégek a legkomolyabb üzleti kockázatnak 46 százalékban, míg Magyarországon a természeti katasztrófát, valamint a tűz- és robbanásveszélyt.